Pusztai Állatpark

Nyitva tartás:

Január 1-től március 14-ig csak hétvégente 10.00 – 14.00 – ig
Március 15-től március 30-ig 9.00 – 17.00 – ig
Március 31- től augusztus 31-ig 9.00 – 18.00 – ig
Szeptember 1-től október 26-ig 9.00-17.00-ig
Október 27-től november 17-ig 9.00-16.00-ig.
November 18-tól december 31-ig csak hétvégente 10.00-14.00-ig

A karácsonyi és az újévi hétvégéken zárva tartunk.

A hortobágyi puszta varázsa, Európában egyedülálló tágassága, ezernyi színe, árnyalata, másutt nem látható jelenségeinek tömege régóta hívja fel magára az írók, költők, képzőművészek figyelmét. Milyen igaza van az írónak, amikor a Hortobágy pásztornépének, jószágvilágának egyediségét hangsúlyozza. Ma már tudjuk, nemcsak hazánkban, de a világon sincs párja ennek a különleges együttesnek, amit pusztának nevezünk. Az 1973-ban megalakult Hortobágyi Nemzeti Park ma az emberiség kulturális Világörökségének részévé vált. Kedves kötelességünk tehát mindazokat az értékeket az idelátogatóknak bemutatni, amelyek a hortobágyi pusztát leginkább jellemzik.

Pusztai Állatpark

A Pusztai Állatparkot 1997-ben a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft azért hozta létre egyrészt, hogy bemutassa régi magyar háziállatainkat, másrészt pedig, hogy elősegítse ezen fajták fenntartását, népszerűsítését hazánkban. Tehát aki ide belép, az nemcsak közelebbi kapcsolatba kerülhet az erdélyi kopasznyakú tyúkokkal, a parlagi kecskékkel és szamarakkal, rackákkal és mangalicákkal, hucul lovakkal, magyar szürke marhákkal, a dagonyázó házi bivalyokkal, és a többi jószággal, hanem hozzá is járul ezek tenyésztéséhez. Az állatsimogatóban a gyerekek a bárányokkal, kecskegidákkal, szamarakkal, szamárcsikóval ismerkedhetnek és zoo-csemegével etethetik őket. A puszta konyhájában, a vasalóban bográcsos főzésre van lehetőség, kicsi szekérrel pedig ki-ki maga után húzhatja gyermekét a park területén. Jeles ünnepnapok a Pusztai Állatparkban: húsvét, pünkösd szombatján az Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, „A pusztáról sző mesét az éj” – Szent Iván-éjszaka, márciusban Gólyaköszöntő, szeptemberben pedig Fecskebúcsúztató. Pusztai virtusokból összeállított kalandnapunk nagy siker felnőttek és gyerekek körében is.

Bővebben: www.pusztaiallatpark.hu

 


A Pusztai Állatparkban megtekinthető őshonos állatok:

cigajaCigája

Az elsősorban a Balkán-félszigeten elterjedt cigája tenyészterülete magában foglalja Erdély déli részét, a Bánátot, valamint a felvidéki Bars és Gömör megyéket.

Közepes testméretű, a fejen, illetve lábvégeken fekete színű fajta, jellegzetessége a gyapjú szürkés árnyalata, amely a fehér szőrök között előforduló fekete szálak következtében alakul ki. A kosok eredetileg normál csigaszarvúak, az anyák szarvatlanok, illetve sarló idomú ún. kecskeszarvúak. Újabban a szarvatlan egyedeket tartják tenyésztésben, így jóval kisebb a sérülések veszélye.

A parlagi fajták közül a cigája kitűnik kiváló hízékonyságával, valamint jó tejelő képességével, ugyanakkor azokhoz hasonlóan igen edzett, igénytelen jószág. A fajta fenntartását Magyarországon elsősorban agrártörténeti szerepe indokolja, de termelőképességét figyelembe véve az árutermelésben (bárány, tej) is van létjogosultsága.

Jelentősebb tenyészete Jákotpusztán, Cegléden és a Kiskunsági Nemzeti Parkban, Kunszentmiklóson található.

gyimesi_rackaErdélyi vagy gyimesi racka

A Kárpátok koszorúján tenyésző hegyi juh, amely számos változatban fordul elő, így a Felvidéken élő fajtája a walaska juh, míg Romániában curkána néven ismerik. Különlegesen hosszú, kevert gyapjas szőr (tincsei 30-40 cm hosszúságot is elérnek) és többé-kevésbé foltos, sötét arcrész jellemzi. A hortobágyi rackától eltérően a kosok rendes csigaszarvat növesztenek. Az anyák sokszor szarvatlanok vagy csökevényes, kis szarvakat viselnek. A havasi legelők általában jobb minőségűek, mint az alföldiek, ezért a gyimesi racka nagyobb termetű (kosok 80-90 kg, anyák 50-60 kg), jobban tejelő, mint a hortobágyi. Egykor telelni az Alföldre húzódó gyimesi rackák hatást gyakoroltak az itteni álllományokra, és ezek a keveredett vérű juhok voltak a magyar-moldvai, szamosháti stb. nevekkel illetett állományok. Erélyben ma még jelentős létszámban tartják ezt a fajtát. Magyarországon, mint kulturtörténeti emléket, illetve géntartalékot őrizzük. Tisztavérű tenyésztésével a Hortobágyi Nonprofit Kft. foglalkozik.

fodrosludFodros lúd

Mint minden házi lúd fajtának, ennek is a nálunk vadon élő nyári lúd (Anser anser) az őse.

A magyar lúdfajták legkülönlegesebb képviselője. Érdekessége, hogy a háttollak dísztollszerűen megnyúltak és forgókat képezve borítják azt, ami különleges megjelenést kölcsönöz a fodros lúdnak. Előfordul fehér és tarka színben egyaránt. Magyarországon kívül a Duna völgyében több helyen ismert. A fodros tollazat mutáció eredménye, és valószínűleg az állatok különleges szépsége miatt maradt fenn tartósan a köztenyésztésben. Parlagi fajta maradt, amely viszonylag keveset tojik, lassabban fejlődik, de állítólag mája különleges nagyságot ér el.

A fodros lúd megmentésében és tenyésztésében a Debreceni Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Tanszéke vállalta a fő szerepet, és  ma is ott tartják fenn a legnagyobb állományt.

gyongytyukGyöngytyúk

A mai háziasított gyöngytyúkfajták az afrikai vad gyöngytyúktól (Numida meleagris) származnak.

A domesztikáció során kevéssé változott meg, így külalakja ma is nagymértékben hasonlít vad őséhez. Színezete általában kékesszürke alapon sűrűn pettyezett, de előfordulnak világosszürke, fehér, barna színváltozatban is. Magyarországra a gyöngytyúk a római korban került, ma általában a parasztudvarok, tanyák lakója. Jó táplálékkereső képessége, félénk, vigyázó természete miatt a külterjes viszonyokat nagyon jól bírja.

Táplálékában igen nagy hányadot képeznek a különböző rovarok. Ilyen körülmények között tartva a gyöngytyúk elsőrendű húst szolgáltat, amelyet elsősorban leveskészítésre használnak.
Magyarországon a gyöngytyúk nagyüzemi tenyésztése az 1990-es évek elején megszűnt, ma csak géntartalékként tart fenn nagyobb állományt a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.

hazi_bivalyHázi bivaly

A Dél-Ázsiában mai is vadon élő arni bivalytól (Bubalis arnee) származik.

Magyarországra az avarok hozták be, és azóta is tagja honi faunánknak. A Kárpát-medencében, elsősorban Erdélyben és a Dunántúl déli részén volt elterjedve. Általában magángazdaságok, kistenyésztők foglalkoztak tartásával.

Haszna elsősorban igaereje és teje (ebből készül az igazi Mozzarella sajt), de a borjak húsa, valamint a felnőtt állatok bőre is hasznosítható. A házi marhánál igénytelenebb, a mocsaras legelőket igen jól hasznosító állatfaj. Tekintettel arra, hogy déli származású faj, nálunk csak zárt istállóban tud áttelelni. Az állati igaerő háttérbe szorulásával a házi bivaly létszáma Magyarország mai területén igen lecsökkent. A XX.  század elején Mezőhegyesen volt törzstenyészete, később a Nagykanizsai Állami Gazdaság és a Hortobágyi Nemzeti Park alapított bivalygulyát.
Ma, mint genetikai tartalékot és kultúrtörténeti emléket őrizzük. Jelenleg országos szinten tervszerű tenyésztésével nem foglalkoznak, a meglévő állományok természetvédelmi igazgatóságok, nemzeti parkok tulajdonában vannak.

hazi_szamarHázi szamár

A házi szamár az afrikai vadszamár (Equus asius) háziasított alakja, amely a Kárpát-medencében 2500 éve ismert, s hazánkba vélhetően a Balkán felől érkezett.

A mediterrán országokban jó munkaképességű, jó testalkatú szamarakat tenyésztenek, míg nálunk sohasem volt megbecsült háziállat, így tenyésztésével sem sokat törődtek. Általában a juhászok málhás állata volt, valamint gazdasági udvarokban kisegítő munkát végzett. Érdekesség, hogy egykoron, különleges alkalmakkor húsát fogyasztották, zsírját nagyra becsülték, orvosságként alkalmazták. Verpeléten nem is lehetett búcsú szamárhús nélkül.

A ’70-es években többször hoztak külföldről Martina Franca, Poitou fajtájú csődöröket a hazai állomány nemesítésére, elsősorban öszvérelőállítás céljából, kevés sikerrel. A tervszerűtlen párosítások könnyen rokontenyésztéshez vezethetnek, amely kedvez bizonyos recesszív tulajdonságok elterjedésének, pl. albinizmus. Ilyen albínó példányok meglehetősen gyakran fordulnak elő a magyar szamárállományban is, amely egyébként országosan néhány ezer példányra tehető.

hortobagyi_rackaHortobágyi racka vagy magyar juh

Ez a különleges fajtánk, amelyhez hasonlót sehol a világon nem tenyésztenek, elsősorban Debrecen környékén, a Hortobágyon és a Kiskunságban terjedt el. Nehéz elképzelni, de a racka is, mint minden háziasított juhfajta, a muflontól (Ovis ammon) származik.

Mindig a magyarságtudat részét képezte, képezi,  s emiatt ma is sok kistenyésztő magángazda tart néhány példányt egyéb fajtájú juhai között. Egykor a pásztorok jellegzetes ruházkodásának (suba, guba, cifraszűr stb.) nélkülözhetetlen alapanyagait szolgáltatta. Természetesen húsát, tejét feldolgozva mindenkor szívesen fogyasztották. Az időjárás viszontagságaival, a mostoha tartási körülményekkel szemben igen ellenálló, élénk vérmérsékletű, büszke járású fajta. Különlegessége a pörge szarv, amelyet mind  az anyajuhok, mind a kosok viselnek. Kétféle színben, fekete és fehér változatban ismerjük.

A kifejlett állatok súlya: kosok 70-75 kg, anyák 40-50 kg, nyírósúly: 2-3 kg gyapjú. Az anyák egy szezonban átlag 60-100 liter tejet termelnek.

Ma tisztavérű fenntartásával a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., a hazai nemzeti park igazgatóságok, illetve a Magyar Rackajuh Tenyésztő Egyesület foglalkozik.

huculok 4 HOHucul ló

A hucul ló a hucul nevű ruszin etnográfia csoportról kapta a nevét, akik az ún. Huculvidéken vagy más néven Huculföldön élnek Ukrajna nyugati részén és Romániában a Máramaros-vidéken. A Kárpátok pónijának is tekintenek. Ez az erős lófajta rendkívül szívós és ellenálló . Általában nyugodtak, lovaglásra, illetve kocsihúzásra egyaránt használhatók az egyébként megközelíthetetlen, erdős területeken is. Színük pej, fekete, fakó vagy egérfakó. Napjainkban a hucul lovakat főként Románia Bukovina régiójában, illetve Magyarországon tenyésztik.
A Pusztai Állatparkban a nyári fekete színváltozatát tartjuk, Hroby Bendegúz nevű fedező ménünk és a mellette tartott kancáink tavasztól őszig a legelőt járják.

magyar_galambfajtakMagyar galambfajták

Több mint 60 Magyarországon kitenyésztett galambfajta létezik, amely a magyar nép állatszeretetét és tenyésztési tudását dicséri. Sok falusi és városi porta elmaradhatatlan lakói a galambok, amelyek a magyar nép hiedelemvilágában, meséiben, költészetünkben számtalanszor felbukkannak.

parlagi_kecskeMagyar parlagi kecske

A házi kecskék a vadon élő bezoár kecskétől (Capra aegagrus) származnak.

Magyarországon már a rézkorban is éltek házi kecskék. Mai ún. parlagi kecskénk a vad őstől meglehetősen eltérő küllemű, az ún. Prisca házi kecskék jellegzetes képviselője. A különösebb tenyészcél nélkül általában kisgazdaságban tartott kecskeállományunk balkáni rokonságra utaló küllemben jelenik meg.

Általában egyszínűek, fehérek, vörösek, feketék, testükön egyenletesen hosszú szőrrel borítottak, a nyakrész viszont rövid szőrű. Magyarországon a kecskét a szegény ember tehenének nevezték, igen kis költséggel tartható és ehhez képest sok hasznot produkáló állat. Teje, húsa, bőre jól hasznosítható.

A magyar parlagi kecske a mai intenzív fajtákhoz képest kis termetű, kevésbé termelékeny fajta. Igaz viszont, hogy rendkívül igénytelen és a betegségekkel szemben igen ellenálló. Az 1960-as évektől kezdve a korszerűbb nyugati fajták szinte teljesen kiszorították a hazai parlagi állományt, melynek utolsó maradványait a Hortobágyi Nonprofit Kft. vette tervszerű tenyésztésbe.

magyar_parlagi_pulykaMagyar parlagi pulyka

Házi pulykáink az Észak-Amerikában honos vadpulykától (Meleagris gallopavo) származnak.

A vad ős alakját többé-kevésbé megőrizve, a háziasítás során a testnagyság lényegesen megnőtt, így ma az intenzív fajták bakjai 20 kg fölötti súlyt is elérhetnek. A vad őshöz közelebb álló parlagi fajták, mint a mi bronz-, illetve rézpulykáink lényegesen kisebbek és különös mozgékonyságukkal, jó táplálékkereső képességükkel erősen elütnek a mai intenzív körülmények között, több ezres telepeken együtt tartott fehér színű “nagyüzemi” fajtáktól.

A magyar parlagi pulykák tojónként általában 25-30 tojást tojnak. A kis pulykák kezdetben igen érzékenyek, de később “a ménkű sem vág beléjük”. Ma még országszerte megtalálható a bronz-, illetve rézpulykának néhány fajtatiszta egyede, de génmegőrzési célból a Gödöllői Kisállattenyésztési Kutató Intézet és a Debreceni Agrártudományi Egyetem tart fenn tisztavérű állományokat.

magyar_szurke_szarvas_marhaMagyar szürke szarvasmarha

Kétségkívül legimpozánsabb hazai háziállatfajtánk, melynek őse az azóta már kipusztult őstulok (Bos primigenius).

Eredete a múlt homályába vész, de tény, hogy a középkortól kezdve a magyar agrárgazdaságban döntő szerepet játszott egészen századunk elejéig. A középkorban elsősorban, mint távoli nyugati piacokra élve hajtható vágómarhaként, később a termelékenyebb nyugati fajták hatása miatt egyre inkább, mint kiváló igásállatot hasznosítottuk. A középkorban évente százezernél is több egyedet hajtottunk ki az országból, és olyan történelmi hírű családok, mint a Zrínyiek, Thökölyek, Nádasdyak is a tőzsérkedéssel (marhakereskedelem) foglalkoztak.

A magyar szürke marhát gulyában szokás tartani, ezek általában 150-200 db jószágból állnak. A bikákat külön gulyában tartják és csak a pároztatás (folyatás) idejére kerülnek a tehéngulyába. A magyar szürke marha hosszú éveken át képes termelni, nem ritkák a 15 éves vagy annál is idősebb tehenek. Ez a fajta alkalmas arra, hogy szinte egész éven át a legelőt járja, és csak a borjadzás idejére kerül viszonylag védettebb helyre.
Ilyen körülmények között erőtakarmányok, hozamfokozók nélkül is képes igen jó minőségű húst produkálni. Ma elsősorban, mint genetikai tartalékot, kultúrtörténeti értéket, illetve mint természetvédelmi területek kezelésére alkalmas fajtát tartjuk fenn. Tenyésztését a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete irányítja.

tyukfajtakMagyar tyúkfajták

Minden házityúkfajta őse az Indiában élő bankiva tyúk (Gallus bankiva).

A mai intenzív fajták a vad ősnél lényegesen nagyobb méretűek, illetve termelékenységűek. Az ún. magyar parlagityúkfajták másfél kg-os átlagsúlyukkal még a vad őshöz közelállónak számítottak. Magyarország területén a házi tyúk már a római korban ismert volt, az idők során itt helyben különböző nyugati tyúkfajtákkal keveredve, majd céltudatosan tenyésztve méretben és termelékenységben lényegesen javult.
Egészen a legutóbbi évtizedekig a magyar baromfiudvarokat döntő részben a magyar tyúk különböző színváltozatai népesítették be. Megkülönböztetünk sárga, fehér, kendermagos, fogoly színű magyar tyúkot. A magyar fajta különös jellegzetessége, hogy kopasznyakú változatban is előfordul.

A mai magyar tyúk átlagos súlya 2 kg körüli, a kakasok 3-4 kg súlyúak. Tojástermelésük tyúkonként 80-90 körül alakul. Bár ma még néhol előfordulnak tisztavérű egyedei, génmegőrzés céljából Gödöllőn, Mosonmagyaróváron és Hódmezővásárhelyen találhatók tisztavérű tenyészetek.

mangalica_sertesMangalica sertés

Kialakulása a múlt század elejére-közepére tehető, amikor is a hazai zsírsertéseinket a Szerbiából származó sumadia fajtával keresztezték.  Így alakult ki néhány évtized alatt a mangalica fajta, amelyet több színváltozatban is tenyésztettek. Volt fekete, fecskehasú, szőke és ordas – vadas változata. Általában a szőke volt a legelterjedtebb, amely nemcsak magángazdaságokban, hanem uradalmakban, majd később iparszerű körülmények között is megállta a helyét.

Külterjes tartási viszonyokat jól tűrő, jó kondakészségű sertések. A mangalicák nem nagytestűek, viszont hizlalva könnyen elérik a 200 kg-os súlyt. Ilyenkor a vágósúly csaknem 75 %-a fehéráru (szalonna, háj, bélzsír). Méltán említik tehát a mangalicát a világ egyik legjobb zsírsertésének.

A két világháború időközében zömmel mangalica képezte az ország sertésállományát, azonban a megváltozott fogyasztói igények miatt a 70-es évekre csaknem kipusztult. Ma szőke, fecskehasú és vörös színváltozatokban tenyésztjük. Míg a szőkemangalica-fajtát ma több ezer törzskönyvezett koca képviseli, a fecskehasú és a vörös színváltozatok még mindig veszélyeztetettek.