Mátai Ménes – idegenforgalom
A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. Mátai Ménese 250 lovával Magyarország egyik legjelentősebb lótenyésztő központja.
A 300 éves múltú ménes fő feladata a hagyományos magyar fajtakörbe tartozó nóniusz fajta fenntartása, valamint a modern használati igényeket kielégítő sportlótenyésztés.
A ménes működésének első írásos nyoma 1671-ből származik. Története egyedi, hiszen a hortobágyi pusztán tartott lóállomány Debrecen város gazdaközösségének tulajdonában volt, s a pusztán való lótartás módszerei a város igényeihez és lehetőségeihez, illetve a tájegység sajátosságaihoz alkalmazkodtak. Máta a XIX. század végétől vált Debrecen város hortobágyi gazdálkodásának, valamint lótenyésztésének központjává.
Hortobágy évszázados hasznosítási módja az extenzív állattartás volt. Közép- és Nyugat-Európa egyetlen nagy kiterjedésű füves pusztáján a természettel együtt élő ember sajátos állattartási rendet alakított ki, melyhez egyedi módszerek, hagyományok társultak. A szigorúan hierarchizált pásztortársadalom élő hagyományai, gazdagon díszített tárgyi kultúrája, sajátos épített környezete alapozta meg a kultúrtáj kategóriában elnyert Világörökség része címet.
Programlehetőségek
Programajánlatunkkal e sajátos tájképi szépségű világba kínálunk betekintést, egy máig élő, működő, hagyományait hűen őrző világba.
A pusztai fogatozás során vendégeink eredeti környezetében tekinthetik meg a Hortobágy jellemző állatvilágát, a ménest, a magyarszürke- és bivalygulyát, a rackanyájat, a mangalicakondát, valamint megismerhetik a pásztorok életét, munkáját. Megcsodálhatják a csikósok látványos bemutatóját, a hortobágyi pusztaötöst, s a végtelen pusztán négyökrös szekérrel és szamaras kordéval találkozhatnak. Kísérőink bemutatják a ménes istállóit, legszebb tenyészállatait, s a program végeztével az érdeklődők K. Nagy József fazekasmester műhelyében elleshetik a nádudvari feketekerámia-készítés rejtelmeit.
A pásztorok világa gasztronómiai specialitások sorát is rejti. E remekek a pusztai fogatozást követő gulyásparti alkalmával kóstolhatók végig, miközben vendégeink gyönyörködhetnek a hortobágyi naplemente egyedülálló látványában.
Ménesünk fedett lovardájában zenés lovasparádé keretében ismerhetik meg lovashagyományainkat, tenyésztőmunkánkat, lófajtáinkat, a magyar fogatolási módokat, gyönyörködhetnek díjlovas és fogathajtó sportolóink bemutatóiban.
Gyakorlott lovasok számára pusztai tereplovaglást, a Hortobágyi Nemzeti Park legszebb tájait bebarangoló lovastúrákat, a kezdők számára pedig lovasoktatást kínálunk.
A puszta páratlan madárvilágát szakképzett ornitológus vezetésével zajló madármegfigyelő túrán mutatjuk be.
Vendégeink rendelkezésére áll a ménes központi istállójától üvegfallal elválasztott, egyedi hangulatú Nyerges presszó, mely rendezvények esetén különteremként is funkcionál.
Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy a XLVI. Hortobágyi Lovasnapok
miatt 2012. július 7-én és 8-án a pusztakocsikázás program szünetel!
További információ, helyfoglalás, előrendelés:
Mátai Ménes Információs Iroda
Programindulási időpontok: 10.00, 12.00, 14.00, 16.00
A részvételhez előzetes bejelentkezés ajánlott.
Mindennap 9 és 16 óra között – tel.: +36 52 589 369 (Hívja ingyen!)
Hétköznap – mobil: +36 30 9678 006
E-mail: mataimenes@hortobagy.eu
