×



„A Mi Hortobágyunk”


Természetismereti és néprajzi vetélkedő általános iskolások számára


A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Hortobágyi Nonprofit Kft. és a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. természetismereti és néprajzi versenyt hirdet 6. osztályos tanulók számára a HNPI működési területén.

Világörökségünk, a Hortobágy érdekességeit, szépségeit bemutató vetélkedőnk 3 témakörben szeretné felhívni a figyelmet e táj különlegességeire:

1. A Hortobágyi Nemzeti Park természeti értékei
2. Pásztorélet és magyar háziállataink a Hortobágyon
3. A halászat története és halfajaink


Háromfős csapatoknak készítünk gondolkodtató, alkotásra és kutakodásra buzdító feladatokat. A verseny 3 írásbeli fordulóból áll, a feladatokat minden hónap első hétfőjén kapjátok majd e-mailben. Az első feladatsort 2012 februárjában küldjük, beküldési határidő (postai úton) a következő hónap eleje lesz. Az összesítésben legjobbnak bizonyuló 10 csapat kerül be a döntőbe, melyet 2012. május 26-án rendezünk meg Hortobágyon.

A döntőbe jutott csapatok egész délutános kiránduláson vesznek részt a Hortobágyon és értékes tárgynyereményekre számíthatnak. Minden csapat, aki részt vesz a 3 írásbeli fordulón és a feladatokat legalább 50%-osra teljesíti, jutalmat kap.

A vetélkedő ingyenes!

Ha megtaláltátok társaitokat és választottatok egy jó csapatnevet, jelentkezzetek e-mailben 2012. február 3-ig az alábbi címen. Adjátok meg a csapat és a tagok nevét, osztályát, iskolátok nevét, címét, felkészítő tanárotok, tanáraitok nevét, telefonszámát és e-mail címét!


oktatas@hnp.hu
Pusztai Dorottya
környezeti nevelő
+36 30 631 3851

St George's Day's Drive-Out Celebration

Every spring around St. George's Day (30th April), before the grazing starts on the Hortobágy Puszta (barren), there is an event to celebrate the beginning of the new grazing season. This day can give an excellent opportunity to visitors to gain knowledge about traditions and customs of the people of Hortobágy. More details »

National Herdsmen's Competition

Driving and managing a herd is not an easy task. It requires a wide range of skills from the herdsmen. On this day all those herdsmen of Hungary who are working with Grey Cattle are invited to participate on a competition to challenge each other and their knowledge, skills in animal keeping and breeding. More details »

National Herdsmen Dance Festival

Our aim is to preserve various types and forms the herdsmen's dances. Herdsmen's dances are one of the most archaic of our dances. We wish to promote and stage these within the framework our annual National Herdsmen's Competition and Hortobágy Equestrian Days. More details »

Hortobágy Equestrian Days

Az 1965 óta élő Hortobágyi Lovasnapok, majd később Pásztorok Ünnepe rendezvénysorozat eleinte a Hortobágy környéki pásztorok, sportolók, fogatok részvételével zajló esemény volt, mely népi gyökereit egyre inkább megtalálva a térség meghatározó, majd nemzetközi ismertséget és elismerést szerző rendezvényévé vált. More details »

Hungarian Grey Cattle Fair

The 3-year-old bulls introduction and sale takes place at Hortobágy and Apajpuszta every autumn. In principle, every breeder can assign bulls for breeding but then they are raised and introduced either by Dezső Szomor (in Apajpuszta) or by the Hortobagyi Nonprofit Ltd. (in Hortobágy). More details »

Herdsmen's Advent - Driving-in Celebration

Herds - together with their attending herdsmen’s - are out grazing the puszta until they bring snow home on their backs. They are driven to their wintering grounds when herdsmen have to give an account on their stocks. More details »
  • thumb
  • thumb
  • thumb
  • thumb

News and events

Programs and tourism

  • Mátai Ménes - idegenforgalom

    Tourism

    The stud of Hortobágy was established 300 years ago by the imperial...
  • pasztormuzeum

    Herdsmen Museum of Hortobágy

    The building was a cart shed in the old times, where the

    ...
  • Hortobágyi Csárda

    Hortobágyi Csárda (Inn)

    The Hortobágyi Csárda (inn) is the oldest building of the puszta, the

    ...