2024 március 29

HORTOBAGYINFO.HU

Pusztán Ünnep!

Három nap, három rendezvény a pásztorok földjén!

2021. augusztus 20-22.

A pandémia miatt az idén elmaradt Hortobágyi Lovasnapok helyett egy különleges eseménysorozatnak köszönhetően mégis alkalom nyílik arra, hogy a szervezők őrizzék és ápolják a magyar lovas hagyományokat, minél több emberrel ismertessék meg az ezekhez kapcsolódó viseletet, népzenét és tárgyhasználatot is. Debrecen és Hortobágy kapcsolata a régmúlt időkre nyúlik vissza, ugyanis Debrecen szabad királyi város alapította a hortobágyi ménest, amely több mint 300 éves múltjával Magyarország legrégebbi ménesei közé tartozik. Emellett Hortobágy és Debrecen kapcsolata a Hortobágyi Hídivásár történetében is meghatározó, hiszen a debreceni vásárok egyikeként keletkezett, bár annak pontos ideje nem ismert. Az országos jelentőségű Hídivásáron köszöntik Hortobágy örökös pásztorait, megismerkedhetnek a Hortobágyhoz kötődő kézművesség remekeivel és megkóstolhatják a nemzeti értéknek számító slambucot is. Augusztus 21-én a 25. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozón az ország számos pontjáról érkező gulyások mérik össze mesterségbeli tudásukat, a nap végén pedig a versenyzők és a közönség közös csergetésével köszöntik a közelmúltban Hungarikummá vált karikás ostort. A három nap során a Mátai Ménesben pedig Országos Díjugrató Verseny és C kategóriás fogathajtó verseny is várja a lovassportok szerelmeseit. A Pusztán Ünnep! látogatóit három színvonalas koncert is szórakoztatja majd a Csárdakertben.

2021.08.21-én (szombat) 16.00-17.00 között Chrome Rt. koncertje (ingyenesen látogatható)

2021.08.21-én (szombat) 20.00-21.30 között Zenevonat szuperkoncert (belépőjeggyel látogatható),

2021.08.22-én (vasárnap) 18.00-19.30 között Kerekes Band koncertje (belépőjeggyel látogatható).

A programsorozat teljes szervezése és lebonyolítása a hatályos járványügyi szabályoknak megfelelően történik.

Hírek és újdonságok

Még több hír

Eladó állataink

Még több eladó állat

Pedagógus sarok Kép & Videó galéria Közadat Adatvédelem
Szervezeti egységeink:
Támogató partnereink: