Bivalyaink egy része – 100 tehén 50 borjával – új helyre költözött: a Kis-Kondásba élőhely-kezelés céljából lettek áthajtva, hogy a nád lelegelésével előkészítsék a terepet a magyar szürke szarvasmarháknak. Bővebben ►
Hírek és újdonságok
Megmenekült a kivágástól a hortobágyi vadkörtefa!

Megmenekült a kivágástól a hortobágyi vadkörtefa!
A fa annak a csatornának a nyomvonalában állt, mely Life pályázatunk keretén belül újítaná meg a Kondás-tó lefolyását biztosító Szikra-csatornát. A kivitelezővel és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szakembereivel egyeztetve sikerült olyan megoldást találni, melynek köszönhetően megmenthetővé vált a környék egyik legöregebbjének becsült vadkörtefa, továbbra is menedékül és fészkelőhelyül szolgálva sok itt élő madárnak.
Mezőgazdasági gépek árverése
A Hortobágyi Nonprofit Kft. árverésen kívánja értékesíteni feleslegessé vált mezőgazdasági gépeit.
Licitálni az egyes eszközökre a lent megjelölt elektronikus árverési felületen lehet.
Az alábbi linken elérhető az árverési felület és az árverési szabályzat: ÁRVERÉS
XVI. Országos Bio Főzőverseny és Pásztortalálkozó

2018. augusztus 26-án rendezték meg a XVI. Országos Bio Főzőverseny és Pásztortalálkozót Balmazújvároson, melyen a Hortobágyi Nonprofit Kft. pásztorai is részt vettek, sőt, még hortobágyi bográcsos ételeket is főztek, melyet a vendégek akár meg is kóstolhattak.
Szürkemarha bikák bírálata
Tegnap lezajlott a Hortobágyi Nonprofit Kft. harmadfűs szürkemarha bikáinak bírálata. A Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Országos Egyesületének szakértői pontozzák a bikák küllemét, szarvát, lábát, mozgását stb,. majd a végén egy pontszámot kap a bika, amivel osztályokba sorolják őket. Ezek, a bírálaton átesett bikák lesznek majd megtekinthetőek és megvásárolhatóak a Magyar Szürke Bikák Vásárán.
Jótékonysági árverés
A Hortobágyi Nonprofit Kft. jótékonysági nyílt online árverést hirdetés és az ezen befolyt teljes összeget a hortobágyi Egészségháznak ajánlja fel. A felajánlásból a Hortobágy Jövőért Alapítvány egy, a zavart és korlátolt mikrokeringést javító, forradalmian új fizioterápiást eszközt kíván vásárolni, mely a község lakosságának, egyebek között a több, mint 35 évig a Hortobágyon csikósként dolgozó id. Garai Lajos egészségét is szolgálja majd.
A gyógyászat forradalmian új fizioterápiás módszere a Bemer fizikai érterápia. A jó erőnlét, fizikai és szellemi frissesség kulcsa a szervezetünk megfelelő oxigén és tápanyag ellátottsága. Ezt a feladatot a testünket átszövő mikroérhálózat egészséges működése látja el. A Bemer regisztrált orvosi eszköz a zavart és korlátolt mikrokeringést képes javítani klinikailag is jelentős módon.
A BEMER terápia olyan betegségek és panaszok megelőző és kiegészítő kezelésére javasolt,
amelynek kiváltó oka vagy velejárója a gyenge vazomóció okozta zavart mikrokeringés.
Ilyen megbetegedés és panasz például:
>> krónikus sebgyógyulási zavar
>> az izomzat- és a csontrendszer krónikus degeneratív megbetegedései
>> krónikus anyagcserezavar (pl. diabetes mellitus, zsíranyagcsere-zavar)
>> szervi működési elégtelenség (pl. májfunkció-zavar, több szerv egyidejű diszfunkciója)
>> diabetes mellitus okozta vagy daganatkezelés utáni polineuropátia
>> perifériás artéria-elzáródásos megbetegedések
>> krónikus fáradékonyság (pl. krónikus terheléses vagy szklerózis multiplex betegeknél)
>> akut és krónikus fájdalom
>> korlátozott életminőséget okozó állapotok
Az árverés tárgya: a Hortobágyi Nonprofit Kft. tulajdonában lévő 1 éves Dani nevű mén csikó – Nonius XV-63 Dani
Apja: 5368 Hortobágy Nonius-73 (XV tm)
Anyja: Nonius XLVII-104 Lili
Az árverés vége: 2018.10.01. 11:00
Kikiáltási ár: 150 000 Ft
Az alábbi linken elérhető az árverési felület és az árverési szabályzat: http://arveres.hortobagy.eu/arveresek/
Hírek és újdonságok
-
máj
09„Pályázati felhívás – Az 56. Hortobágyi Lovasnapok keretein belül megrendezésre kerülő Országos Népművészeti és Kézműves Kirakodóvásáron való részvételre”
-
ápr
24Szent György-napi Kihajtási Ünnep – Kézműves Vásár – Világörökségünk, a Puszta napja
-
jan
16Hortobágyi Nonprofit Kft. állattartó telephelyein felhalmozódott szerves trágya értékesítése
-
máj
18Álláslehetőség a Mátai Ménesben!
-
máj
17Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó (Május 27.)
-
ápr
27Gyereknapi Barango-LÓ a Mátai Ménesben!