2024 április 20

HORTOBAGYINFO.HU

Szent György-napi Kihajtási Ünnep 2016.

Programokban gazdag, eseménydús hétvége van a hátunk mögött, hiszen április 23-án több rendezvénynek is otthont adott a Hortobágy. Délelőtt 9 órától rajtengedély vizsga zajlott a Mátai Ménesben, 10 órától pedig a Pusztai Állatparkban tartottuk az V. Hortobágyi rackanapot, ahol a hortobágyi pásztorok keze alatt nevelkedett, egy éves tenyészállatok árverésére került sor. Ugyancsak délelőtt zajlott Hortobágy Község Önkormányzata rendezésében a Szent György-napi Országos Bio-és Kézműves Vásár, valamint a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság „Puszta napja” programjai is várták az érdeklődőket. Így délután 14 órára, a Szent György-napi Kihajtási Ünnep kezdetére több ezer ember gyűlt össze a Kilenclyukú híd lábánál, a Pásztormúzeum és a Vásártér környékén.

Évente mindössze két alkalommal, a tavaszi kihajtáson, s ősszel, a Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnepen lehetünk részesei annak a nem mindennapi élménynek, amit a Kilenclyukú hídon áthaladó rackanyáj, a csergető csikósok, népies fogatok, szürke marhák, bivalyok látványa nyújt.

A rendezvényen megjelenteket Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte, majd V. Németh Zsolt államtitkár úr szívet melengető megnyitóbeszéde következett. Ünnepi műsorunk részeként a Hortobágyi Délibáb Népdalkör hortobágyi pásztordalokat énekelt, előadásukat Hortobágy Örökös Pásztorainak köszöntése követte.

Dr. Kovács Zita, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója és Medgyesi Gergely Árpád ügyvezető úr átadta a számadók megbízóleveleit, akik beszámoltak a kezükre adott állatállomány létszámáról, a szaporulatról, az elmúlt időszakban történt fontosabb eseményekről.

A számadást követően hajdúsági dallamok csendültek fel, s a Hortobágyi Kilenclyukú Tánccsoport kiváló táncosai teremtettek fergeteges hangulatot.

A tenyészállatok és a népies fogatok részletes bemutatását követte az a várva várt pillanat, amikor vendégeink közel mehettek az állatokhoz, válthattak néhány szót az őket őrző pásztorokkal, s ha kedvük úgy tartotta, néhány perc erejéig nyeregbe is ülhettek.

A rendezvény záróakkordja idén is csikósaink bemutatója és a virtuóz pusztaötös volt, amelyet a közönség nagy tapssal jutalmazott.

Bízunk abban, hogy aki kilátogatott rendezvényeinkre, felejthetetlen élményekkel gazdagodva, feltöltődve tért haza! Találkozzunk pünkösd szombatján, május 14-én, a XX. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozón is!

Hírek és újdonságok

Még több hír

Eladó állataink

Még több eladó állat

Pedagógus sarok Kép & Videó galéria Közadat Adatvédelem
Szervezeti egységeink:
Támogató partnereink: