023 2017 szeptember 30

Szent Mihály-napi Vigasságok

Ismerje meg testközelből a régi pásztoremberek étkezési szokásait, ételkészítése módjait! Pásztorételek elkészítése, kóstolása ( slambuc és pörkölt).

Hatvany Viktória kiállítása a Hortobágyi Lovasnapokon

received_804056273067394

Az 51. Hortobágyi Lovasnapokra kilátogató vendégek Hatvany Viktória festőművész munkáit is megtekinthetik.

Hatvany Viktória egyike azoknak a kevés magyar festőnek, akik különleges lehetőséget kaptak az élettől. Ő az egyike azon keveseknek, akik a párizsi LOUVRE-ban, a Carrousel du Louvre-ban mutathatta be képeit a nemzetközi publikumnak 2016-ban. Ez a nemzetközi bemutatkozás meghozta számára a várva várt nemzetközi, illetve a hazai sikert is. Gyűjtők, műkedvelők keresik és vásárolják képeit, tévéműsorokban, rádió műsorokban egyre sűrűbben hallhatjuk, találkozhatunk művészetével.

Képei számos kiállításon vettek részt külföldön (Németország, Japán, Párizs, Svájc stb.) és hazánkban egyaránt.

hatvanyviktoriavagott

Fotó: Karlik Dániel

Festői stílusát autodidakta módon fejlesztette ki – mint sok művésztársához hasonlóan – kisgyermekkora óta élete meghatározó részét képezi az alkotás iránti elapadhatatlan vágy. Tehetsége, egyedi figurái hamar, már gyermekként láthatóak voltak korai műveiben. Gimnázium után, a Szegedi Tudományegyetem jogi karán, Munkaügyi kapcsolatok szakán végzett 2001-ben. Bármennyire is szerette tanult szakmáját, a festék illata erősebb maradt a száraz jognál.

received_804323226374032

Fotó:Mészáros Tünde

2005-ben érezte először úgy, hogy elegendő és megfelelő színvonalú alkotást hozott lére ahhoz, hogy a nagyközönség elé léphessen. Így honlapján, online mutatkozott be először a nagyvilágnak. Hamarosan számos galéria kereste meg ajánlatukkal. 2005-től nyílt meg számára a művészvilág. Számos lehetőséget kapott egyéni és csoportos kiállításra is. Az internetes galériák közül az Art-Area Galéria mellett döntött. Mai nap is ezt a galériát tartja “a nagy felfedezőjének.”

received_1574281965922050

Fotó:Mészáros Tünde

2009-ben a budapesti Opera Galéria kereste meg, Szőnyi Tibor kurátor felkérésére élete addigi legnagyobb lehetőségét kínálták fel: egy kiállítást Tokyoban. Y-Trip Art Gallery-ben Japán-Magyar Külkapcsolatok 140 éves évfordulója alkalmából – a “Hungarian Spirit” címmel, ahol magyar kortárs képzőművészek csoportosan mutatkozhattak be. Az esemény fontosságát mutatja, hogy a megnyitón a magyar nagykövet mondott beszédet. A képe így többször szerepelt a japán televízióban, újságcikkek jelentek meg az eseményről. 2009-ben úgy érezte technikai tudását finomítani, mélyíteni szükséges, Tóth Gábor realista festőművész tanítványaként fejlesztette magát tovább.

2011-től a svájci Artecorum Galériában, és a gyöngyösi Szinyei Galériában is megtalálhatóak, megvásárolhatóak voltak a képei. 2011. szeptemberében a Magyar Alkotóművészek Galériája választotta tagjai közé, valamint a Novákfalvi Művésztelep is tiszteletbeli tagjának választotta.

received_804056273067394

Fotó:Mészáros Tünde

2012-ben megalapítja a Halásztelki Művésztelepet. 2013-ban a Halásztelek Galéria egyik alapítója lett. A már hagyományokkal rendelkező Művésztelepén, évente 20-30 fő alkotó 6 napon keresztül együtt alkot, általában ingyenes ellátást biztosít számukra. 2012-ben a Halásztelek Összművészeti és Kulturális Egyesület alapítója, az egyesület elnöke lett, melyet a mai napig is ellát. 2016-ban az R3 Galéria művészének választotta.

2015-ben megjelenik első gyerekeknek szóló mesefestő könyve: A varázslatos festőműhely.

Közel egy évtizede tehetséges gyermekek, felnőttek mentoraként tevékenykedik. Országos rajzpályázatokat alapít, alkotótáborokat szervez.

received_804056243067397

Fotó:Mészáros Tünde

Számos önkéntes munkát végez a kultúra területén. Számos közintézményt, gyermekintézményt, óvodát, iskolát, többek között az orosházi kórház, karcagi kórház gyermekosztályát is kifestette vidám és színes alkotásaival, önkéntes munkája során. Évenként adománygyűjtést szervez, melyet a legelesettebb magyarországi vidékekre juttat el személyesen.

Honlap: www.hatvany.hu

Publikációk: Tv, rádió:

Klasszik Rádió – „Női szellem” 2016-os adventi műsorának vendége. 50 perces műsor az életéről, festészetéről.

Duna Tv – 700. jubileumi adásának meghívott vendégeként szerepel

DUNA Média Zrt – A ridikül című talkműsorban „állandó szereplőként” látható a falon, a „Ridikül” című alkotása. (Duna tv)

Hír Tv – Reggeli járat – élő műsorban szerepelt

RTL Klub – Híradó

Duna Tv – Ridikül talk show: A tehetség utat tőr című műsorban szerepelt Chiba TV Tokyo Japan

Orosházi Televízió – híradója

Erzsébet TV Budapest

Lakihegyi Radio Dunamenti TV Hungary

ATV és ECHO TV Hazaváró című műsorban szerepelt

Újságok:

Orosházi Élet – Cikk a kórház gyermekosztályának önkéntes kifestéséről. Orosházi Híradó Oroscaffe – online lap

Interrelo Angol online hírújság cikke

Népszava – online kiadás cikk a párizsi kiállításról.

Hungarian spirit – Japan katalógus Art List top 100/67, 1. Halásztelek Művésztelep katalógus. Számos cikk jelent meg róla és tevékenységéről a Halásztelki Hírmondóban.

 

Hírek és újdonságok

Még több hír

Eladó állataink

Még több eladó állat
Zsombék

Zsombék

Nonius VIII-71 Zsombék, pej mén

Pedagógus sarok Mobil alkalmazás Kép & Videó galéria
Szervezeti egységeink:
Támogató partnereink: