023 2017 szeptember 30

Szent Mihály-napi Vigasságok

Ismerje meg testközelből a régi pásztoremberek étkezési szokásait, ételkészítése módjait! Pásztorételek elkészítése, kóstolása ( slambuc és pörkölt).

I. Angyal Bandi Erősevő Verseny

20842015_1022690591199685_7396743329727648622_n-1

2017. augusztus 19-én került megrendezésre az I. Angyal Bandi Erősevő Verseny  hortobágyi Csárdakertben. A versenyzők becsülettel küzdöttek az elődöntőben a Hét Ostorcsapással.Öten kiállták a próbát, ők továbbjutottak a 13.30-kor kezdődő döntőbe. A döntősök betyárul helyt álltak a végső megmérettetéskor! A közönség hangos és együttérző biztatása mellett elsőként Tóth Sándornak (Hajdúhadház) sikerült megküzdeni a hét fajta paprikából álló kihívással. Utána csak egy hajszálnyival lemaradva másodikként Kulcsár István (Hortobágy), harmadikként Szarvas Pál (Szolnok) végzett. A győztes embert próbáló teljesítményét a Hortobágyi Csárda falára kikerülő fotója és egy, a nevével gravírozott szürkemarha tülök is dícséri, mely név mellé az ezután évente megrendezett verseny további győzteseinek neve is felkerül majd.

Hírek és újdonságok

Még több hír

Eladó állataink

Még több eladó állat
Zsombék

Zsombék

Nonius VIII-71 Zsombék, pej mén

Pedagógus sarok Mobil alkalmazás Kép & Videó galéria
Szervezeti egységeink:
Támogató partnereink: