Egy rövid képes beszámoló a Hortobágyi Nonprofit Kft. által, 2018. október 20-án megrendezett Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnepről. A rendezvény 14:00 órakor kezdődött Hortobágyon, a Kilenclyukú híd lábánál. A felvonulók sorát idén is a rackajuhok nyitották, majd érkeztek a hortobágyi csikósok, népies fogataink, tenyészállataink, az ökrösszekér és gulyásaink. A rendezvény elején Torbik Ákos, a Hortobágyi Nonprofit Kft. projekt és marketing osztályvezetője köszöntötte a vendégeket, majd átadta a szót Bodó Sándorak, a térség országgyűlési képviselőjének, hogy nyissa meg a rendezvényt. Tenyészállataink és pásztoraik felvonulása, valamint a fogatok ismertetése mellett pásztordalok csendültek fel a Hortobágyi Délibáb Népdalkör előadásában. Jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket Hortobágy Örökös Pásztorai is. A Hortobágyi Kilenclyukú Tánccsoport tagjai teremtettek fergeteges hangulatot, majd számadóink beszámolója következett. Idén is lehetősége nyílt a kedves közönségnek a jószágokkal és pásztoraikkal való találkozásra, egy rövid időre bemehettek az állatok közé. Ezt csikósaink fergeteges bemutatója és a pusztaötös követte. Ezúton is köszönjük a pásztoroknak, a népdalkörnek, táncosoknak a közreműködést, valamint köszönjük Önöknek akik kilátogattak Hortobágyra, a Kilenclyukú híd lábához és nézőként részesei voltak ennek a különleges rendezvénynek.
Hírek és újdonságok
-
máj
18Álláslehetőség a Mátai Ménesben!
-
máj
17Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó (Május 27.)
-
ápr
27Gyereknapi Barango-LÓ a Mátai Ménesben!
-
márc
21Álláslehetőség a Mátai Ménesben!
-
márc
17Pusztaprogram újratöltve!
-
márc
14„Pályázati felhívás – Az 55. Hortobágyi Lovasnapok keretein belül megrendezésre kerülő Országos Népművészeti és Kézműves Kirakodóvásáron való részvételre”