Bemutatkozás

hortobagyTörténelmi méneseink közül Debrecen város hortobágyi ménese a legnagyobb múltú, hiszen működéséről az első írásos nyom 1671-ben keletkezett. Működése és története példanélküli Magyarországon, és merőben eltér a császári rendeletekkel alapított katonai célú ménesekétől (Mezőhegyes, Bábolna stb.), illetve a főúri birtokokhoz kapcsolódó magánménesekétől.

Debrecen város sajátosságaiból adódóan a hortobágyi pusztán tartott lóállomány mindig a környékbeli falvak, városok lakóinak, tehát egy gazdaközösségnek tulajdonában volt. E ménesek sorából mindig kiemelkedett Debrecen szabad királyi város ménese, mely tenyészanyagával az egész ország lótenyésztésére is hatást gyakorolt. E sajátos környezetben csak igen későn alakultak ki a lótenyésztés olyan központjai, amelyek egyéb tradicionális méneseinkhez hasonlóvá tették volna. A háromszáz éves múlt mellett csak az 1880-as években lett a tenyésztés központja Máta, amely a mátai biztos székhelyeként, s a város gazdálkodásának is székhelye volt. A mai méneskép meghatározó épületei, Debrecen városi mintára, az 1940-es években épültek.

hortobagyA ménes többszöri tulajdonosváltás után 2001-től a Hortobágyi Nemzeti Park tulajdonába, illetve a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. kezelésébe került. A Hortobágy lótenyésztését méltán világhírűvé tevő tradíciók mindig is szerves részét képezték a Hortobágyi Nemzeti Park életének. A legelő állat nélkülözhetetlen a puszta fenntartásában, s ahogy azt korunk eseményei bizonyítják a hagyományos állatfajták szerepe is újraértékelődött, megőrzésük a modern fajtákból már kiveszett értékeik miatt napjaink fontos feladatává vált.

A Mátai Ménes 250 lovával ma Magyarország egyik legjelentősebb lótenyésztő központja. A tenyészet fő feladata a nóniusz fajta fenntartása, valamint e génmegőrzési célon kívül a modern sport- és     hobbiigények kielégítésére alkalmas magyar sportló fajta tenyésztése.

A nemzeti park szívében található ménes több szempontból is az érdeklődés homlokterében áll:

  • a magyar puszta legnagyobb és legjobb állapotban megmaradt része, a Hortobágy és a ménes, összetartozó fogalmak, a ménes a puszta jelképe,
  • Magyarország első és legnagyobb nemzeti parkja a hortobágyi, melyet különleges természeti és kultúrtörténeti értékei folytán az UNESCO 1999-ben a Világörökség részévé nyilvánított,
  • Máta a nemzeti park turisztikai központjaként, alapvetően meghatározza az idelátogatóknak a nemzeti parkról, a magyar pusztáról alkotott véleményét és  képét,
  • a Mátai Ménes – lótenyésztési központként – nemcsak a tenyésztési feladatok magas színvonalú ellátásával foglalkozik, hanem szerencsésen ötvözi a nemzeti parki és világörökségi elvárásokat a hazai lovassport szakszerű és közönségcsalogató elemeivel. A nagy közönségsikert arató Hortobágyi Lovasnapokon túl számos szakmai rendezvényeknek adott és ad helyszínt (kettes- és négyesfogathajtók fedettpályás bajnoksága, díjugrató téli kupa, amatőr fogathajtók fedettpályás bajnoksága, Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesülete és a Nóniusz Lótenyésztők Országos Egyesülete tenyészbírálatai stb.).

Nóniusz ló
A fajta ősapját, a francia rosieres-i ménesben született Nonius nevű mént a napóleoni háborúk során osztrák császári hadak zsákmányolták. A fiatal anglo-normann mén, mely a korabeli leírások szerint “különösebb szépség nélküli” volt, s küllemében nem hasonlított a később róla elnevezett fajtához, 1816-ban került Mezőhegyesre. 1832-ig tartó működése során a ménes arab vérrel átitatott spanyol-nápolyi kancáival remek használati tulajdonságú utódokat adott. 15 törzsmén fia összesen 100 tenyészéven keresztül fedezett Mezőhegyesen. Ivadékaival szoros rokontenyésztést folytattak, aminek következtében hamar kialakult a fajta konszolidált jellege, mely típusában jól megfelelt a középnehéz katonai hátas és hámos használat által támasztott elvárásoknak. E tenyésztési mód következtében azonban hamar kiütköztek a fajta hibái is – legfőképpen az eldurvulásra való hajlam -, amit arab, majd angol telivér ménekkel végzett cseppvérkeresztezéssel korrigáltak.

A kiegyezést követően Kozma Ferenc irányítása alatt élte aranykorát Mezőhegyes, s így a nóniusz is. Ezt kiállítási díjazások sora bizonyítja, melyek közül a millenniumi párizsi világkiállítás aranyérme, az elnyert “Ideális ló” cím jelentette a fajta első nemzetközi elismerését. Az 1880-as években működtek a később – 1943-ban – genealógiai vonalalapítóként megjelölt Nonius XXIX /A/, Nonius XXXI /B/, Nonius XXXVI /C/, illetve Nonius XLII/D/ nevű törzsmének, melyek utódai több generáción keresztül meghatározták a fajtát.

A második világháborút követően a nóniusz katonai hasznosítása gyakorlatilag megszűnt, s a fajta főként az Alföld igáslovaként vált kedveltté. A hetvenes években kísérletek folytak sportirányú keresztezésével, de ez szélesebb körben nem tudott elterjedni. 1989-ben megalakult a Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület, s innen kezdve ismét a fajtatiszta tenyésztés, illetve a génmegőrzés vált meghatározó tenyészcéllá.

A fajta származását tekintve tömeges angol félvér, a melegvérű igásló fajták egyik legtömegesebbike. Két fő típusa alakult ki a nagyobb és általában fekete színű mezőhegyesi és a kisebb, szikárabb és főként pej színű hortobágyi. A fajta legfőbb jellegzetessége a testnagyságával arányos, kissé durva, félkos-, esetenként kosfej.

hortobagyNyaka magasan illesztett, középhosszú, marja középmagas, izmolt, telt, háta, ágyéka közepes hosszúságú, széles, jól izmolt. Fara nagy terjedelmű, enyhén lejtős, mellkasa dongás, kevésbé mély. Igás jellegének megfelelően szügye széles, igen jól izmolt, ízületei terjedelmesek, inai szárazak. Marmagassága bottal 155-165 cm, szalaggal 167-180 cm, övmérete 180-210 cm, szárkörmérete 22-24 cm.

Páratlan munkakészségű, nyugodt vérmérsékletű, tartós teljesítményre képes fajta, melynek egyedei az igásmunka mellett a fogatsportban is eredményesen használhatók. Jövőbeli szerepét egyedi arculata, kiváló tulajdonságai, jellegzetes külleme és konstans származása határozza meg. E tulajdonságai miatt, mint génrezerv, komoly értéket képvisel.

A fajta két tradicionális ménese Mezőhegyes (40 kanca) és Hortobágy (60 kanca) ma is meghatározó jelentőségű, népies állománya főként Mezőhegyes és Makó környékén, illetve Hajdú-Bihar megyében számottevő.
A fajta összes törzsállományát napjainkban 450 főtörzskönyves kanca, illetve 80 mén alkotja. Magyarországon kívül Romániában és Szerbia-Montenegróban található még kis létszámú, többnyire tisztavérben tenyésztett magyar eredetű állomány.

Magyar sportló
A magyar mezőgazdaság szerkezetében az 50-es évek végén bekövetkezett változás, a szövetkezetesítés, a kisparaszti gazdaságok megszűnése, az igaerő-használat csökkentésének szándéka jelentős lófelesleget, illetve újszerű hasznosítási igényt eredményezett. Ez elsősorban a sport, illetve a szabadidős lóhasználat volt. E célt a hagyományos magyar fajták nyugat-európai sportlófajtákkal folytatott fajtaátalakító keresztezésével kívánták elérni, melyhez sikeresen alkalmazták a holsteini, illetve később szinte valamennyi eredményes sportlófajta egyedeit.

A kezdetek Hortobágyon is a nóniusztenyésztés útkeresésének idejére nyúlnak vissza, amikor a nóniusz modernizálását célzó törekvések eredményeként létrejött a sportban kipróbált egyedek olyan köre, mely a nóniusz törzsállományba már nem volt besorolható, kiváló tulajdonságai viszont indokolttá tették immár sportcélú továbbtenyésztését.

hortobagyA Holsteini Lótenyésztők Szövetségével való kapcsolatfelvétel eredményeként lehetővé vált a sportlótenyésztés nemzetközi rendszerébe való bekapcsolódás. A tenyésztés színvonalát a holsteini tenyésztés élvonalába tartozó bérmének határozták meg. Larinero, Lucky Lionell, Calgary, Campione, Romino, Cassini II, Leonid, Coriander, illetve Alcatraz kombinációi gyakran előfordulnak a világ élsportjában szereplő egyedek származásában is, ami jól érzékelteti a ménes tenyészanyagának értékét.

A kívánatos típusú magyar sportlovat a nagy ráma, a testtömeggel arányos egyenes fej, széles homlok és tarkó, a középmagasan – magasan illesztett, hosszú, jól ívelt nyak, a hosszú, középmagas mar, a közepes hosszúságú, jól izmolt hát, rövid, feszes ágyék és terjedelmes far jellemzi. A mellkas dongás és mély, az ízületek terjedelmesek, a lábszerkezet szabályos. Marmagassága bottal 165-170 cm, szalaggal 177-183 cm, szárkörmérete 21,5-23 cm. A fajtafenntartó Magyar Sportlótenyésztő Országos Egyesület jelenleg 1700 db kancát regisztrál, a ménes 5 kancacsaládjának 20 db egyedével tenyészt.